Vámosi Daniról már 12 évesen kiderült, hogy a programozás gyerekjáték a számára. Arra viszont csak pár éve jött rá, hogy számára ez lehet az ideális hivatás. Ma pedig már a Green Fox mentoraként és a Digital Natives vezető fejlesztőjeként dolgozik.

“Nagy szó volt, hogy már kisgyerekként lehetett számítógépem, a nagypapám pedig innen-onnan összeolvasta nekem a legalapvetőbb parancsokat, hogy el tudjak indulni valahogy. A játékok már akkor sem nagyon villanyoztak fel, kifejezetten programozni szerettem volna. Ami persze okozott némi nehézséget, hiszen az internet még nem volt sehol. Könyvből is talán ha egy 30 oldalas leírást találtunk, azt lapozgattam, és a minimális eszközkészletemből próbáltam mindent felépíteni. Gyakorlatilag semmim nem volt, csak a kísérletezőkedv. És az is biztos, hogy már akkor az okozta az egyik legfőbb izgalmat, hogy hogyan adjam át azt a tudást, amit megszereztem, és hogyan mutassam meg másoknak, mit alkottam. Még a játszótérre is levittem a mátrixnyomtatóval kinyomtatott első programomat - sajnos senki nem értett egy szót sem.” Így emlékszik vissza a kezdetekre Dani, aki nem nevezhető nagy karrierváltónak, hiszen valahol mindig vele volt a programozás. Az elhatározás azonban lassan érett meg benne arra, hogy ezt a hivatást válassza.

“Annyit lehetett tudni, hogy értek a számítógépekhez. Reál osztályba jártam Zalaegerszegen, ahol mindenki szuper okos volt. Én ugyan nem számítottam versenylónak, de informatikából jó voltam. Ám a pályaválasztás idején még egyáltalán nem tűnt szexi szakmának a programozás. Amikor egy országos számítástechnikai verseny egyik nyerteseként egy jutalomúton vettem részt jópár jövőbeli programozóval, kifejezetten idegen társaságnak tűnt, akik közé akkor nem akartam tartozni.” - mesélte nekem Dani.

“Nem vagyok egy pedigrés szakember, ha valahova beadom a CV-met, sokat kell magyarázkodnom. Bár építészmérnöknek is tanultam, és most épp egy lépés választ el a programtervezői képzés befejezésétől, diplomát eddig mégsem szereztem. ” - mesélte nekem Dani, akiről ennek ellenére nem túlzás azt állítani, hogy a tanulást mindennél jobban szereti. “Nem tölt el büszkeséggel, sokkal inkább frusztrál az, hogy ahogy tanulok, az nem kompatibilis az egyetemmel. Pedig úgy érzem, hogy én vagyok az ideális hallgató, tele kíváncsisággal, olyan dolgokban is szívesen elmélyülök, amelyek nem alkalmazhatóak közvetlenül a munkám során. Nekem semmi bajom az intézményesített tudás átadással, rajongok az úgynevezett szép számítástudományért. De a munka világa sokkal hálásabb, sokkal több sikerélményt és örömet okoz. Ráadásul úgy 7-8 éve, amikor elkezdett éledezni a startup kultúra és egyre nagyobb teret nyert az open source, rá kellett jönnöm, hogy a programozás olyan alkotói szabadságot ad, mint semmi más. 24-30-32 órában dolgoztam az egyetem mellett, végül a munkáé lett az egész napom, de nem bántam meg.” 

Dani a mostani munkahelyén, a Digital Natives-ben is tanított már, az egyetemen is volt rá alkalma, hogy oktasson, de ahogy mondja, az igazi mélyvizet a Green Fox jelentette számára.

“Tartottam kicsit attól, hogy milyen lesz, de az első visszajelzések nagyon pozitívak voltak. Az első kurzusunk hallgatói megerősítettek abban, hogy jól gondolom, hogyan érdemes ezt csinálni. A tanításra úgy tekintek, mint a társadalmi felelősségvállalás egy izgalmas formájára. Jó dolog azt látni, hogy azok az emberek, akik hozzám fordulnak, komoly ugrást, valódi változást tudnak elérni az életükben a segítségemmel. Ezért is van az, hogy hiába dolgozom végig a napot, szívesen leülök este 10-kor is segíteni a hallgatóknak, mert én magam is szeretek tanulni, és ezt az érzést szeretném átadni nekik. Intellektuálisan izgat az oktatás, és kifejezetten szeretem, hogy tanítás közben pontos képet kapok a saját határaimról. Nem félek leleplezni a saját hiányosságaimat, számomra ez is izgalmas felfedezés. A tanulás és az oktatás dinamikus tevékenység, és nem konkrét dolgokat, mint inkább egy hozzáállást szeretnék tanítani.”