Vrabély Andi, a Green Fox Academy végzős diákja kis lépésekkel közelített a programozás felé, hogy aztán nagyot ugorjon. Angol-olasz szakon végzett, kacérkodott a gondolattal, hogy tánctanár lesz. Aztán tett egy kitérőt a digitális bölcsészet irányába, és sportszeráruházban is volt eladó, hogy végül kiderüljön: a kódolás az igazi szerelem.

Kacskaringós úton jutottál a Green Fox padjába. Mikor esett le, hogy neked programozással kellene foglalkoznod?

Tíz évig versenytáncoltam, imádtam a mozgást, és egy ideig azt terveztem, hogy tánctanár leszek. De a tánchoz pár is kell, én meg valami olyat szerettem volna, amit akár teljesen önállóan csinálhatok, függetlenül másoktól. (Persze ma már tudom, hogy a programozás se a légüres térben történik, leggyakrabban csapatmunkát igényel.) Középiskolában jól ment az angol és az olasz, így ráálltam a klasszikus humán útra: bölcsészként szereztem BA-t, de végig éreztem, hogy valami logikusabbat kellene tanulni az irodalomnál. Így találtam a Pázmányon a számítógépes nyelvészet mesterkurzusra. Itt már programozást is tanultunk, de hát gondolhatod, mi volt. Bevezetés a programozásba 1-2…

Lehet, hogy én szálltam ki túl korán, de nem nagyon hasonlított arra, amit az életben tapasztaltam. Ám még így is hatalmas löketet adott mindaz, amit az egyetemen tanultam. Lényegében itt szerettem meg a programozást, és a második félévben már az egyetemen kívül is kerestem az alkalmakat arra, hogy hol tudnék újat tanulni. Elkezdtem a Pythonnal ismerkedni. Meetupokra jártam, és igen hamar nagyon durva dolgok derültek ki. Azt mondtam: úristen, a programozók ilyen dolgokat is csinálnak?

Például mit?

Vicces volt látni, ahogy mindenféle API-k kerülnek elő, vagy a package-ek használata, vagy hogy a meetupon az emberek nem csak megtanulnak egy programnyelvet, hanem mindenki viszi a saját kis projektjét. Tavaly nyáron csatlakoztam a Pylvaxhoz, ami egy kezdőknek szóló pythonos programozói workshop. Itt hetente összeülünk, és órákig programozunk együtt. Működik a forró drót a kóder lányok között, én a Django Girls-ös Kádár Szilvitől tudtam meg például, hogy a Green Fox tanfolyamára lehet jelentkezni, és bár önbizalmam nincs túl sok, nekivágtam. Aztán vártam, vártam, hogy mikor derül már ki, hogy nem sikerült, és akkor tök véletlenül találkoztam a Green Fox vezető oktatójával, Tojással az utcán, aki csak annyit mondott: ez még titok, de vágod, hogy felvettünk? Hát az eléggé sokkoló volt!

Milyen volt az első nap az iskolában?

Kicsit megijedtem, ahogy az első bemutatkozásnál hallottam, hogy sokan mérnöki diplomával érkeztek, vagy a Közgázról. Nem hemzsegtek a bölcsészek a hallgatók közt. Az sem segített sokat, hogy a testvérem, aki gazdasági informatikus, lehidalt a tematikától. Azt mondta, hogy na, ő ezt nem tudná végigcsinálni. De aztán hamar belerázódtam. Pythonnal kezdtünk, az nekem sima pálya volt. Most már úgy látom, hogy nem kellett volna annyira parázni, mert sokkal könnyebb, mint amire számítottam.

A neheze még hátra van, hiszen most kell majd “eladni” magad programozóként. Milyen típusú céget képzelsz el munkaadódnak?

Felesleges már most elköteleznem magamat, mert mindegyik támogatónak baromi érdekes projektjei vannak. Az biztos, hogy nem szeretnék túlságosan konformista helyet magamnak, és fontos, hogy a munkahelyemen sokat lehessen tanulni. Az is lényeges, hogy hagyjanak azonnal beugorni a mélyvízbe. Nem akarok a kispadon ülni.

Ma már gondolom kezded unni a meglepett arcokat, amikor bejelented, hogy junior szoftverfejlesztő leszel.

Sokakban még mindig az a kép él, hogy a programozó egy pocakos, szemüveges, kockásinges csávó, úgyhogy szeretem sokkolni őket azzal, hogy én is az leszek. Nem is gondolná az ember, hogy még mindig itt tartunk, de mára már megszoktam a reakciókat. Azért persze akadnak barátaim, akik normálisan reagálnak arra a hírre, hogy fejlesztőnek tanulok, és rengetegen mondják, hogy húúú, szuper, de irigyellek!